2018-05-27

Képes bejegyzés: Bookline Móricz könyvesbolt


Még áprilisban jártam a nem rég nyílt Bookline könyvesboltban a Móricz Zsigmond körtéren. Képes bejegyzés következik egy szimpatikus boltról, ahol nem csak könyvet lehet vásárolni, hanem egy finom kávét is mellé.










A bolt alapvetően két részre bontható: kávézó és könyvek. Ugyan nem forradalmian új az ötlet (hiszen ott van például a Cafe Frei), ahol a könyvesboltot kávézóval ötvözték, viszont itt sokkal világosabb, és valahogy lazább a hely, nekem a lépcsőkön lévő párnás helyek tetszenek nagyon.









A könyvek mellett pedig sok-sok bögre található a boltban, amiről nekem kicsit a Pokémon jutott eszembe (Szerezd meg hát mind!), na meg ott van az a Bookline-os pléd, ami nagyon szimpatikus volt, de sajnos azt az infót kaptam, hogy nem megvásárolható – a bögrék viszont szerencsére igen, pontok nélkül is haza lehet őket vinni 1500 Ft-ért, ha jól emlékszem.

Az új bögrék egyébként porcelánok (tehát mikrózhatóak), illetve a bádogbögrékből már csak a zöldek elérhetőek, leginkább a hozzám hasonlóan bögrefanatikusoknak lehet ez érdekes információ.






Összességében szuper kis hely ez, ahol nyugiban el lehet ücsörögni egy kávé és egy könyv felett, a boltban dolgozók pedig szuper aranyosak, mindenben segítenek 😊


2 megjegyzés:

  1. Nagyon hangulatosnak tűnik, köszi, hogy hírt adtál róla, biztos be fogok nézni. :)

    VálaszTörlés