2018-07-31

2018. júliusi beszerzések


Úgy tűnik ez a nyár már csak ilyen: ebben a hónapban igaz rekordokat nem döntögetek, de így is rengeteg – szám szerint – 20 kötet került hozzám, ennek pedig cirka harmada Stephen King, akinek a könyveit ismét elkezdtem gyűjteni.

2018-07-30

Guillaume Musso – És ​azután

FÜLSZÖVEG: Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. És azután... kapott egy második esélyt. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akiért gyermekkora óta rajong, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja: meg kell értenie, miért jött vissza, hogy mi a küldetése a Földön.

Guillaume Musso regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben.

2018-07-29

Angela Marsons – Egy ​élet ára (Kim Stone 3.)

FÜLSZÖVEG: Két kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét...

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.

2018-07-21

Fredrik Backman – Egymás ​ellen (Björnstad 2.)

FÜLSZÖVEG: Van ​egy város az erdő sűrűjében, távol mindentől. Szívós és szorgalmas emberek lakják, akik tudják, hogy az élet se nem könnyű, se nem fair. De bármilyen nehéz idők is járnak, van egy dolog, ami lelket önt beléjük, és elfeledtet minden mást: a hoki.

Az előző szezonban történt tragikus események utáni hónapokban járunk. A két barátnő, Maya és Ana egy eldugott szigeten tölti a nyarat, megpróbálják kizárni a külvilágot, de semmi nem úgy alakul, ahogy remélik. Björnstad és a szomszédos Hed közötti rivalizálás a pénzért, a hatalomért és a túlélésért folytatott őrült küzdelemmé fajul, ami a két hokicsapat egymás elleni meccsén tetőzik. Egy fiatal játékos legféltettebb titkáról lehull a lepel, és a város ismét választásra kényszerül. Azt mondják majd, hogy ebben az évben Björnstadba látogatott az erőszak, bár ez hazugság. Az erőszak már rég itt volt.

A regény önálló folytatása a Mi vagyunk a medvék című, világsikert aratott kötetnek. Viszontláthatjuk benne mindazokat, akiknek életébe Backman remek, éleslátásról és együttérző lélekről tanúskodó történetszövésének segítségével már betekinthettünk. Magával ragadó könyv a hűségről, a barátságról és a mindennel dacoló szeretetről.

2018-07-17

Tillie Cole – Ezer ​csók

FÜLSZÖVEG: Egy csók egy pillanat. 
De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú. 
És van egy lány. 
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik. 
Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő.

Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik. 
Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül?

Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…


2018-07-12

Margaret Atwood – A ​vak bérgyilkos

FÜLSZÖVEG: Családi ​titkok, testvérféltékenység, politikai fondorlatok és társadalmi feszültségek, ígéretek és árulások, „veszteség és fájdalom, emlékezés és sóvárgás” kavarognak Atwood nagyszerű új regényében, amelynek egyik cselekményszála az első világháború előtt felemelkedett gyáros dinasztia hanyatlását állítja elénk. Az írónőt joggal dicsérik azért, hogy mesterien képes az egyéni sorsok összetettségét a történelem fordulataival összeszőni.

A Chase család sorsára döntő befolyást gyakorolt az első világháború, a gazdasági válság és a politikai boszorkányüldözés, a végső tragédia azonban éppen ennyire az emberi gyarlóság, kapzsiság és szenvedély következménye. A nyolcvan felett járó, szívbeteg Iris Chase Griffen huszonöt esztendős, különc, nem evilági húga, Laura öngyilkosságát és a neki tulajdonított, A vak bérgyilkos című regény posztumusz kiadását követően fog hozzá a történet elbeszéléséhez. Fanyar, tekintélyromboló, gúnyos és cinikus stílusa lenyűgözően közvetlen.

Külön regényt alkot a regényen belül egy harsány színekkel felvázolt fantasztikus történet, amelyet titkos szerelmi találkáik alkalmával szövöget tovább egy azonosítatlan, gazdag fiatalasszony, és szeretője, a törvény elől bujkáló, ponyvaírásból élő szocialista agitátor; és alighanem kettejük története alkotja a harmadik regényt, a Laurának tulajdonított A vak bérgyilkost. A gyanús mozzanatok ellenére csak a regény közepe táján kezdjük sejteni, hogy semmi nem az, aminek látszik, mert a történetek és személyek egészen másként kapcsolódnak egymáshoz, mint hittük.

Margaret Atwood regényíró, költő és drámaíró 1939-ben született a kanadai Ottawában. Számos kitüntetés és díj birtokosa, harmincnyolcadik könyvét, A vak bérgyilkost 2000-ben Booker Prize díjjal jutalmazták.


2018-07-10

Csernus Imre – A ​harcos [Életrajz és lélekrajz]

FÜLSZÖVEG: Dr. ​Csernus Imrét nem kell bemutatni senkinek – mégis csak kevesen ismerik igazán. Az egész ország találkozott már vele a televízió képernyőjén, hallgatta előadásait, vagy olvasta könyveit. A csupa szív, szókimondó doki régóta segít a lelki gondokkal küzdőknek. De vajon tudjuk-e, neki milyen problémái voltak és milyen ember valójában? A határozott módszerekkel dolgozó pszichiáter ugyanolyan bevállalós és szigorú, ha a saját belső békéjéért kell harcolnia? Milyen kemény lelki munka állhat a kacskaringós, szellemi és érzelmi akadályokkal teli életút mögött, amelyet bejárt? 

A harcos című könyvben olyan őszintén vall önmagáról, a személyiségéről, a gondolatairól, az életét és a munkáját meghatározó értékekről, mint korábban még soha. Ebben az élet- és lélekrajzban nyíltan beszél drogos múltjáról, a szüleihez fűződő viszonyáról, párkapcsolati kudarcairól és sikereiről, az emberhez méltó életről és a halálról vallott felfogásáról. Megtudhatjuk, hogyan alakult ki híres módszere, miért döntött úgy, hogy az egészségügyben eltöltött huszonöt év után abbahagyja a rendelést, és helyette inkább előadásokon igyekszik átadni az embereknek mindazt, ami az arcukra csalhatja az igazi, boldog mosolyt. Kiderül, szerinte mit jelent szívből élni, szívvel élni. Szó esik örömteli és fájdalmas élményekről, és arról a szenvedélyről is, amely ma kitölti a napjait: a vendéglátásról. Megismerkedhetünk élete új helyszíneivel: az egri Almagyar Érseki Szőlőbirtokkal és borterasszal, a Depresso kávéházzal. Végül a noszvaji gasztrokulturális hellyel, a Csendülővel, ahol a lélek elcsendesedhet, a test és a szellem pedig felfrissül. A kötetből tehát az is kiderül, milyen harcok vezetnek az ember igazi békéjéhez.


2018-07-08

Istók Anna – Éhes ​felhő a napot

FÜLSZÖVEG: Nóra életében hatalmas törés volt; otthagyta az egyetemet, és két évig Londonban dolgozott pincérnőként. Ám most az apja infarktusa miatt haza kell térnie, szembenézni a múlttal, és egy fájó szerelem emlékével.

De mi történt pontosan a testvére, Zsóka halála körül? 
Miért bukkan fel újra és újra Csongor, a vonzó sógor? 
Ha mélyek a sebek, akkor is van bűnbocsánat? 
Míg Nóra lépésről lépésre halad a múlt megismerésében, lassan kialakul benne az elképzelés a saját jövőjét illetően is: szenvedélyévé válik a főzés.

A zamatos, pikáns ételek megálmodása közepette Nóra érzelmei egyre magasabb lángon forrnak. 
Vajon sikerül-e élete főművét kifőznie: a saját boldogságát?

Lélektani kaland és ínycsiklandozó gasztroregény a nehéz szerelem ösvényein járóknak.


2018-07-07

Irvin D. Yalom – A ​Schopenhauer-terápia

FÜLSZÖVEG: Julius Hertzfeldről, a jó nevű pszichiáterről egy rutinvizsgálaton kiderül, hogy gyors lefolyású bőrrákja van. A férfi rákényszerül, hogy szembenézzen a rideg ténnyel: hamarosan meghal. Ez arra készteti, hogy számvetést készítsen az életéről. Felkeresi egykori, szexfüggő páciensét, Philip Slate-et, akin húsz évvel korábban hiába próbált segíteni. Philip mégis gyógyultnak tekinti magát, felépülését pedig a nagy német filozófus, Arthur Schopenhauer pesszimista tanításainak tulajdonítja. Az érzelmeit kifejezni képtelen, kapcsolatfóbiás férfit Julius meghívja terápiás csoportjába. Csakhogy az idő vészesen fogy. Vajon jut-e még ideje arra, hogy valóban segítsen Philipnek? Sikerül-e megvívniuk egymással a csoport tagjainak szeretetéért és elismeréséért? Talán még nem késő. Gyönyörűen szőtt mese egy pszichoterápiás csoport utolsó évéről, megindító elmélkedés az élet alkonyáról.


2018-07-06

Guillaume Musso – Holnap

FÜLSZÖVEG: Emma New Yorkban él. Harminckét évesen még mindig keresi élete párját. Matthew Bostonban lakik. Egy szörnyű balesetben elvesztette a feleségét, és most egyedül neveli négyéves kislányát. A világhálón ismerkednek meg, és egymásnak írt e-mailjeik alapján hamarosan mindketten arra gondolnak, hogy végre megtalálhatják a boldogságot. Elhatározzák, hogy találkoznak egy manhattani olasz étteremben Ugyanazon a napon és ugyanabban az órában lépnek be az étterem ajtaján. Ugyanahhoz az asztalhoz ültetik le őket – és mégsem fognak soha találkozni. 

Hazugságok hálója? Az egyik fél képzelgése? A másik manipulációja? Egy érthetetlen helyzet áldozataiként Matthew és Emma hamar rádöbbennek arra, hogy nem csupán egy meghiúsult találkozóról van szó…


2018-07-03

Rosie Walsh – 7 ​nap szerelem

FÜLSZÖVEG: Mikor a fiatal Sarah megismerkedik Eddie-vel, rögtön egymásba szeretnek. A lány egy hét után úgy érzi, az élete végre elkezdődött. És a dolog kölcsönös. Mintha Eddie is rá várt volna. Sarah még soha nem volt ilyen biztos semmiben, ezért amikor Eddie elindul régóta tervezett vakációjára, és megígéri, hogy a reptérről felhívja, Sarah-nak nincs oka kételkedni benne. De a férfi nem telefonál… 

Sarah barátai azt mondják, felejtse el Eddie-t, de képtelen erre. Tudja, hogy valami történt, kell lennie magyarázatnak. Képtelen elengedni a férfit, és egyre kétségbeesettebben kapaszkodik még a leghalványabb reménysugárba is, hogy kiderítse az igazságot. Ám közben telnek a hetek, a hónapok és az évek. És aztán egyszer Sarah rájön, hogy mégis igaza volt. Van oka Eddie eltűnésének, mégpedig az egyetlen dolog, amit nem osztottak meg a másikkal: egy fájdalmas titok, mely összeköti, de el is szakítja őket egymástól.

2018-07-01

2018. júniusi beszerzések


Wow! Igazából ez az egy szó jut eszembe, ha a júniusra és a júniusi könyveimre gondolok, hiszen ismét hatalmas mennyiségű, szám szerint 28 kötettel gazdagodott a kis könyvtáram, ráadásul mind olyan kötet, amik nagyon érdekelnek! 💓