2019-05-19

Az Instagram pszichológiája, avagy a mélyen elítélt követővásárlás, és ami mögötte van – bookstagram verzió


Van ez az Instagram-téma, ami egy jó ideje böki a csőröm, mert mindenhonnan csak ítélkező és lenéző véleményeket, gondolatokat lehet hallani, olvasni, de szerintem emögött sokkal több van. A követő- és lájkvásárlásnak is két oldala van, s persze vannak esetek, amikor az én gondolatmenetem talán már túlmagyarázásnak tűnhet. Mindettől független szeretném megosztani a saját véleményemet a témában.

Kezdjük a legelején: a bookstagram kifejezés a book + Instagram szavakat takarja, azaz azokat a felhasználókat, akik könyves témában töltenek fel képeket. Ilyen például az én fiókom is: könyvek minden mennyiségben, szögben, kiegészítőkkel, stb. Bookstagrammer vagyok, jelenleg 453 feltöltött fotóval, egy két és fél éves account-tal, ami tiszta sor, hiszen régóta csinálom. Hogy mennyi idő vagy hány feltöltött kép után vagy bookstagrammer, az szerintem teljesen mindegy, olyan ez, mint a könyves blog: ki fog derülni, hogy mennyire vagy lelkes és kitartó.


Pár éve volt egy nagyobb hullám (s talán még most is van, bár nem igazán követem őket, illetve manapság véleményem szerint ebből a szempontból az Instagram népszerűbb könyves fronton is), amikor rengeteg könyves blog nyílt, és pár hét vagy hónap után ha nem is törölték őket, de nem került fel rá több tartalom. Dióhéjban a szerző sokszor azonnali sikert várt – sok olvasót, sok megosztást, sok like-ot, no és a kiadói kapcsolatokat, recenziós könyvpéldányokat. Ezekből az esetek nagy részében nem lett semmi, és mivel a szerző nem érte el a hőn áhított célt, vagy talán már esélyt sem látott rá záros határidőn belül, ezért egyszerűen nem maradt motivációja arra, hogy folytassa. Nem, nem mondom azt, hogy könyves blogot írni borzasztó fárasztó és nagyon időigényes, mert számomra ez egyáltalán nem így van, de ha kvázi muszájból csinálsz valamit, akkor az a ráfordított idő szenvedés lesz. A könyves blogos dologba mélyebben nem mennék bele, mert egy külön posztot is kitenne, de a lényeget látjátok: azonnali siker. Az Instagramhoz képest egy blogon nem lehet olyan látványosan pénzért megvenni a statisztikát, főleg ha azt nézzük, hogy sokszor nem is a kattintások és a követők száma a mérvadó, hanem hogy mióta csinálod, és milyen minőségben írsz bejegyzéseket.


A felvezető után pedig el is jutottunk az Instagramhoz, ahol a nagy botrányt kavart like- és követővásárlás lényegesen leegyszerűsítette azon felhasználók helyzetét, akik gyorsan, vagy talán azonnal sikert akartak elérni. Mert mit kell ehhez tenned? Feltöltesz néhány képet, bekövetsz néhány releváns account-ot, görgeted ezeket a felhasználókat, és sokszor mit látsz? Csomóan követik, rengeteg like van egy-egy képükön (ebből a szempontból mindegy, hogy organikusan, vagy vásároltan), te pedig úgy érzed, hogy így soha nem fogsz labdába rúgni. Mit tesz az, aki nem lát át a szitán, és nem látja az összeképet? Vásárol néhány száz vagy ezer követőt, és mivel furán néz ki a sok követő, és az alig 1-2 like egy képen, hát vesz a képre is néhány interakciót. A lufi így már teljes pompájában fel is van fújva, ám ez elég törékeny, gyorsan kipukkad(hat). Hogy miért? Ha – nevezzük ezt a kitalált felhasználót Julinak – csak egyszer szánt rá pénzt, hogy követőket vásároljon, akkor azzal anyagilag mondhatni egészen jól jött ki, de ha naponta, vagy kétnaponta oszt meg képeket, akkor naponta, vagy kétnaponta kell vásárolnia likeokat is. Ez egyrészt anyagilag nem éri meg, még akkor sem, ha mondjuk pár száz forintot költ rá naponta, másrészt ha hasonló céljai vannak a bookstagrammal, mint egy könyves bloggal – közösséget, olvasókat, igazi követőket így nem épít.

Az a pszichológia, amin én sokat gondolkodtam több olyan bejegyzés, cikk után, ahol a szerzőt nem érdeklik a miértek, csak szimplán leírja, hogy ez nagyon gáz pedig itt kezdődik. Lehet, hogy Juli éppen nem arra hajt, hogy gyorsan sok követője legyen, és ezzel kitűnjön a tömegből (mármint csak ezzel az egy számmal), hanem úgy indul a bookstagram világában, hogy csinálja a legjobb belátása szerint, de mégsem térül meg a befektetett ideje és energiája, nem mozdul semerre sem a követők, sem az engagement rate (interakciók: a like-ok, hozzászólások összértéke) száma. Ha tényleg nem akar gyorsan "népszerű" lenni, úgy is marha frusztráló lehet, főleg akkor, ha több olyan felhasználóba is belefut, akik vásárolják az interakciót. Juli elgondolkodik, hogy biztos vele van a baj, elront valamit, nem csinálja jól, nem elég érdekes, stb., pedig tényleg a legjobb belátása és tudása alapján csinálja, talán még élvezetből is, és tegyük fel, nem látja át ezeket a dolgokat, így beleugrik ebbe az úgynevezett ördögi körbe. Ha Julinak mellé van valamilyen mentális problémája – szorong, depressziós, megfelelési kényszere van, stb. –, akkor ez hatványozottan hat rá, beleviszi abba a spirálba, hogy ebben a közösségben csak akkor "teljesíthet", ha vásárol. Juli nem gondol bele, hogy manuálisan is bárki ellenőrizni tudja, hogy a követői, like-jai nem relevánsak (hát még a nagyobb cégek szoftveres programjai!), az pedig még frusztráltabbá teszi, hogy közben mindenhonnan azt hallja és olvassa, hogy milyen elítélendő az, amit csinált.


Erre talán a legjobb megoldás, hogy ne másokkal foglalkozz (tudom, nehéz), és a számok helyett ásd bele magad a működési elvekbe, amihez tulajdonképpen az angoltudás szükségeltetik, hiszen magyarul is találni jó tippeket, de konkrétumokat kevésbé. No és ott van a be- és kikövetési bot is, ami tényleg szánalmas, főleg akkor, ha egy felhasználó sokadjára játssza el ezt veled – én ilyenkor ezeket tiltom, mert releváns követő úgysem lesz belőle, ha bekövetem, akkor neki csak egy vagyok a sokból, nem mellesleg pedig ezek a felhasználók tényleg csak a számokra reflektálnak amellett, hogy hülyének néznek engem, és téged is. Készíts minőségi képeket, szerkeszd meg őket (nekem a kedvencem a VSCO alkalmazás, csak ezt használom, noha a fizetős verziót, ahol sokkal több a lehetőség), figyelj a hashtagekre, és mivel az Instagram is közösségi média, így előny, ha aktív vagy:  ghost following helyett ha tetszik egy kép, nyomj rá egy like-ot, ha olyan, szólj hozzá, egyszóval lépj interakcióba azokkal, akiket követsz. Ezek apóságok, de viszonozni fogják, tehát máris el tudsz indulni afelé, hogy kvázi építsd magad. És igen, ez sem megy egyik napról a másikra – akár csak a könyves blog –, de hosszú távon sokkal jobban megéri.

Biztosan nem lőttem nagyon mellé ezzel a témával, ugyanis az Instagram egyik újítása az lesz (a kanadai felhasználókkal már tesztelik), hogy a képek alatt nem lehet látni majd a like-ok számát, sőt, a pletykákkal ellentétben csak a képet feltöltő felhasználó fogja látni, ezt pedig azzal magyarázták, hogy a mentális egészségre gyakorolt negatív hatását igyekeznek csökkenteni. Azaz pontosan a fent említett megfelelési kényszer, ördögi körök lehetőségét próbálják kiiktatni, ami rendkívül pozitív lépés. Az már nyilván más kérdés, hogy az influencerek és a cégek kapcsolatával mi lesz, hiszen így nyilvánosan nem lesz elérhető az engagement rate sem, de ez egy másik téma, és Juli esetéhez nem is kapcsolódik szervesen.
Beszélgettem már erről a témáról személyesen is, és akkor mondtam, hogy ehhez az egészhez mentálisan nagyon stabilnak kell lenni, hogy tényleg átlásd a dolgokat, megértsd, hogy nem minden arany, ami fénylik. A stabilitás tinédzserként nem igazán van jelen, fiatal felnőttként pedig egyre több ember küzd valamivel, ami szintén megingatja ezt – ez a két korosztály a legaktívabb a témában, legalábbis Magyarországon, az én megfigyeléseim szerint. Őszintén, nem tudok senkit elítélni azért, mert belecsöppen ebbe az ördögi körbe, sőt, inkább abban hiszek, hogy el kell mondani, hogy ne csináld, mert... és itt kifejteni nagyjából azokat az érveket, amiket fentebb leírtam. És hogy miért éreztem egyre fontosabbnak, hogy megírjam ezt a bejegyzést? Mert mostanában sokat olvasok az Insagramról, a működéséről – már ami publikus, mert az analitika egyébként titkos –, és lehet úgy csinálni, hogy fejlődj, de ahhoz az kell, hogy ne a másikat nézd, és ne a másikhoz hasonlítsd magad. A hasonlítgatás pedig a való életben is jelen van, még akkor is, ha nem valljuk be sem másoknak, sőt, talán még saját magunknak sem: XY vékonyabb, mint mi, XY-nak több ideje van arra, amire nekünk alig, XY jobban teljesít a munkahelyén, csak hogy néhány mindennapos, és ártatlan példát hozzak szemléltetésként.

Az, amiről eddig írtam tulajdonképpen a jéghegy csúcsa, mert egyrészt nem vagyok pszichológus, másrészt pedig ezekről a dolgokról mindenki hallgat. Nem gondolom, hogy ez a blogbejegyzés megváltoztatná ezt az egészet, de remélem, hogy ad egy képet, hogy kicsit mindenki lásson a dolgok mögé, és ne ítélkezzen azonnal azok fölött, akik így vagy úgy, de benne vannak a követővásárlásban. Saját magam ismétléseként pedig zárásként leírom: foglalkozz a saját dolgaiddal, és akkor nem fog zavarni, ha mások vásárolt interakciókkal tűnnek sikeresnek statisztikailag.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése