2019-05-12

Szvetlana Alekszijevics – Csernobili ​ima

FÜLSZÖVEG: 1986. április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla.

A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte.

Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.

Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Vannak, akik már eljutottak ide, és vannak, akik most csak most indulnak el, mint a Szolzsenyicint olvasó falusi párttitkár. Egyesek menekülnek a zónából, másokat meg vonz az a terület, amelyet lassan visszahódít a természet. 

Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből. 

Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.


INFORMÁCIÓ:
Kiadó: EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 368
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 492 g
ISBN: 9789634053828
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2016 
Fordító:Pálfalvi Lajos
Eredeti cím: Чернобыльская молитва

SZERINTEM: Csernobil története mindig is érdekelt, nem csak a száraz tények és adatok, hanem hogy milyen volt ott az élet a katasztrófa előtt, hogyan zajlott a kitelepítés, mi történt azokban a napokban, amikor a Szovjetúnió igyekezett eltitkolni, hogy bármiféle probléma is létezne. No és természetesen az utána lévő idők is érdekelnek, egészen napjainkig.

A Csernobili ima témája is erős, de számomra a könyv első pár oldala volt az, ami mindent vitt. A Magányos emberi hang című fejezetet képtelen voltam könnyek nélkül végigolvasni, és ekkor gondolkodtam el azon, hogy vajon milyen nehéz lesz a többi oldal, ha már a kezdet is ennyire megvisel? Szerencsére a további oldalak lelkileg nem emésztettek ennyire.

Kimegy az ember a városból, és hihetetlen látvány tárul elé az út mellett: legel a tehén, fóliába csomagolva, mellette az öregasszony, szintén fóliába burkolva. Sírjunk vagy röhögjünk?

A könyv interjúkból áll össze, húsz év anyaga, és ebből gyakorlatilag mindent meg lehet tudni, amire a téma iránt érdeklődő olvasó kíváncsi lehet. Őszintén szólva nagyon nehéz erről írnom, mert a kötetben megszólaló emberek történetei egytől-egyig letaglóznak, és brutálisak – még akkor is, ha a veszteség, a fájdalom, és a gyász mellett felbukkan a remény és a jövőbe tekintés is azoktól, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a lakhelyüket, a szülőföldjüket, Csernobilt.

Ez pedig a másik olyan dolog Csernobillal kapcsolatban, ami engem nagyon érdekel, hogy mi van most ott? Persze, vannak aranyáron túrák, lehet tudni, hogy a radioaktivitás még mindig jelentős, de az élet ettől függetlenül nem áll meg – ezt Alekszijevics interjúi is alátámasztották, ugyanis vannak, akik a mai napig ott élnek, mert oda születtek, ott élték le életük nagy részét, és a kitelepítések alkalmával sem voltak hajlandóak elmenni. Többségében idős emberek, ami valamilyen szinten érthető is. No és az állat- és növényvilág is jelen van, amiről a könyvben ugyan kevesebb szó esett, ám olvasás közben dokumentumfilmeket is néztem.


Egy ukrán menyecske szép nagy piros almákat árul a piacon. Így kínálja: „Almácskát vegyenek! Csernobili almácskát!” Azt tanácsolja neki valaki: „Asszonyság, ne vallja be, hogy csernobili az alma, mert a nyakán marad.” – „Na ne mondja! Viszik, mint a cukrot! Ki az anyósának, ki a főnökének!”

A Csernobili ima egy kőkemény, megrázó olvasmány, aminek a fantasztikuma pont abban rejlik, hogy a tényleket mutatja be az interjúalanyok szemén és emlékezetén keresztül, legyen szó a végzetes éjszakáról, vagy a jelenről, s természetesen a kettő között eltelt időszakról.

Kiegészítésként ajánlom a Csernobil című, HBO-s minisorozatot is, ami szintén a brutális igazságot mutatja be (habár ebben az esetben az a hatalmas plusz nincs jelen, hogy szemtanúk, túlélők mesélnek). Csernobil ma is aktuális – ahogyan a fülszöveg is írja –, és remélem azóta minden elhallgatott információ napvilágra került, hogy mindenki okulhasson a katasztrófából, és ne történhessen hasonló.

Instagramon és Facebookon is megtalálsz!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése