2019-07-29

Néha kell pár nap szünet – hogyan előzöm meg a kiégést (könyves) bloggerként?


Az imént olvastam Fanni (Anyabőrben blog) gondolatait az online burn-outról, és úgy gondoltam, hogy erről én is szeretnék írni. Hogy miért? Mert ha nem is teljesen tudatosan, de megelőző lépéseket én is alkalmazok a teljes kiégés ellen.

Ma beléptem Instára, és válaszoltam az üzeneteimre is, több nap után. Az elmúlt egy hétben pár képig jutottam a feed pörgetésében, utána egyszerűen kiléptem. Hogy miért? Mert egyszerűen azt éreztem, hogy éppen nem érdekel. Napok óta nem fotóztam, a mai képem is hónapok óta állt a galériámban, mondván egyszer jó lesz még valamire. Leírtam alatta, hogy nem tűntem el teljesen, mert mostanában épp csak olvasok, ebben a hónapban pedig rengeteg posztot is megírtam, így a közösségi média kissé háttérbe szorult. Aztán vannak azok a napok, amikor a blogon van pangás, és az Instát pörgetem maximumra, meg vannak azok a napok, amikor olvasni nincs kedvem, erőm, türelmem, és akkor az online jelenlétem stabil mindenhol.



De vajon elvárható-e az, hogy folyamatosan mindenhol 100%-ot nyújts – a napi munkád mellett, ami nem a bloggerkedés, mert valamiből ugyebár albérletet és számlákat kell fizetni. Szerintem nem. Mert nekem is 24 órából állnak a napjaim, képes vagyok az úgymond másodállásommal akkor is foglalkozni, ha épp nem ahhoz van kedvem, de egy idő után képtelen vagyok csak azt csinálni, amihez éppen nem akkor van kedvem. Ilyenkor jön az online csönd.

Félreértés ne essék, imádom a blogger-létet, de ez hobbi, igyekszem maximálisan így tekinteni rá, mert ez kell ahhoz, hogy élvezzem, ha pedig élvezem, akkor képes vagyok hosszú távon csinálni. A blogon is ezért vannak szünetek, van, hogy hetekig nincs kint bejegyzés, és van – mint például most júliusban –, amikor mindennap kikerül könyvajánló.

Nem érzem rosszul magam emiatt, mert néha kell pár nap szünet, hátrébb kell lépni, hogy utána ismét maximális teljesítményt tudjak nyújtani. Ezek a szünetek pedig lehet, hogy azt eredményezik, hogy első ránézésre hullámzó az, amit csinálok, de emögött az érzések vannak, még ha nem is tudatosan csináltam, csinálom (tehát nem, nem mondom ilyenkor, hogy akkor 10 nap csend, hanem amíg mondhatni regenerálódok). A bloggerkedés pedig ilyenkor sem szünetel, hiszen azokban a periódusokban, amikor csak a könyvekkel foglalkozom, akkor a bejegyzések alapjait fektetem le, azaz azokat a köteteket olvasom, amikből később ajánló fog születni.

Szívvel-lélekkel, ez a mottóm, a kedvenc mondásom pedig a nemakarásnak nyőgés a vége, ami erre a műfajra is maximálisan igaz ahhoz, hogy olyan írásokat tudjak kiadni a kezeim közül, amiket vállalok bárki előtt.

És hogy mi a konklúzió? Merj hallgatni a belső hangodra, az érzéseidre! Egy hobbinak az a célja, hogy boldoggá, ne pedig frusztrálttá tegyen, még úgy is, ha vannak feléd támasztott elvárások. Az egyensúly úgy születik meg, ha a mérleg nyelve a belső béke és a csend felé billen olykor, ezt pedig ne szégyelld, soha. Blogolni, olvasni, fotózni jó mindaddig, amíg nem a kényszert érzed, hanem a skandisan szólva hyggét is.

👉 még több könyves kontentet Instagramon és Facebookon találsz!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése