2019-10-15

Péterfy-Novák Éva – Egyasszony

FÜLSZÖVEG: Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.

Megyünk tovább, ruhát kell venni neki, szép, fehér ruhát. Az eladó kedves, kérdezi, hány éves a kislányuk? Hét, mondom neki, de kicsit sovány, nem szeret enni. Szép, fehér ruha, olyan, mint a menyasszonyi, állítólag ilyen illik. Az eladó viccel, hogy biztosan a legszebb lesz az ünnepségen. Ez nem kérdés, mondom, fasza kis ünnepség lesz. Kérdezi, hogy cipőt kérünk-e. Riadtan nézünk egymásra, kérünk? Bólintok. Hányas a lába? Nem tudom. Zsuzsi soha nem viselt cipőt. Azt sem tudom, hogy egy hétévesnek mekkora lába van. Uramisten, mit gondol majd ez a nő, milyen megveszekedett anya vagyok én, hogy nem tudom, hányas lába van a gyerekemnek?



INFORMÁCIÓ:
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma: 176
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 292 g
ISBN: 9789633103852
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2019

SZERINTEM: Éveken át találkoztam ezzel a könyvvel viszonylag sűrűn, de valamiért annyira idegenkedtem a szerzőtől és a témától is, hogy nem akartam elolvasni. Aztán Péterfy-Novák Éva egyik megnyilvánulása annyira végtelenül szimpatikus volt, hogy még a Margón beszereztem a kötetet, mert egy pillanat alatt éreztem azt, hogy nekem ez KELL. Jól döntöttem.

A téma az, mint ami a fülszövegben is olvasható: egy miskolci fiatalasszonynak sérült gyermeke születik, mert siettetik a szülést (és itt kis kitekintés, hogy én is úgy születtem, hogy a doktor úr még a hétvége előtt beindította édesanyámnál, hogy ne kelljen neki befáradni, szóval ha kicsit türelmetlenebb a doki, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy lehet, hogy nem ülnék itt, és nem írnám ezeket a sorokat), a sérült kislány, Zsuzsika pedig nem az egyetlen lelki megpróbáltatás az anyukának, hiszen ott van még a bántalmazó férj is, csak hogy még bonyolultabb legyen az egész helyzet. A 80-as években, amikor gondolom még azért nem volt annyira megszokott, hogy egy nő válik – már ha eljut addig, hiszen valószínűleg többen is próbálják lebeszélni róla –, még nehezebb ügy ez.

A családon belüli erőszak-téma többször feljött különböző beszélgetéseim alkalmával, és a mai napig el vagyok hűlve, amikor valaki azzal jön, hogy de hát miért nem lépett ki azonnal valaki egy ilyen kapcsolatból, házasságból, mondjuk az első szidalmazásnál vagy pofonnál? Annyira komplex ennek a pszichológiája, egyszerűen nem is értem az ilyen embereket, hiszen ez nem megy csettintésre. Nem vagyok pszichológus, így ebbe nem is mennék bele – inkább csak ajánlanám mindenkinek, aki értetlenkedik, hogy olvasson utána, nagyon sok anyag fellelhető róla akár a neten is –, az áldozathibáztatás pedig indirekt módon sem etikus, nem hogy magától az áldozattól megkérdezni ezeket a dolgokat.

Péterfy-Novák Éva, fotó: Merész Márton


A kórházban kedvelnek minket, Zsuzsika gyönyörű, szeretni való, én pedig könnyen barátkozom, és igyekszem mindent jól csinálni a gyerek körül, mert még él bennem a halvány remény. A halvány, pislákoló remény, hogy egyszer csak fejlődni kezd, egyszer csak feltalálnak valami zseniális gyógyszert, vagy egyszerűen csak megszán a jóisten. De hiába várom, nem történik semmi. Semmi.

Az Egyasszony olvasása közben ilyen dolgok is pörögtek a fejemben, itt pedig írhatnám azt, hogy Éva mennyire erős, és mennyire csodálatos személyiség, amiért ezeket túlélte – az is –, viszont bennem inkább az fogalmazódott meg, hogy ő is tipikusan olyan ember, mint én, aki panaszkodás és sírás helyett egyszerűen csak összeszorított foggal tette a dolgát, azt, amit a szívében helyesnek vélt, prioritási sorrendet állítva, melyben a kislánya, Zsuzsi volt az első; amikor pedig a kislányt el kellett engednie (először az egri otthonba, majd pedig végleg), akkor ért rá saját magával is foglalkozni. És mert nemet mondani, a sok év alatt töltődő, végül pedig csordultig telt poharat kiönteni és eldobni. Azt hiszem én ezek miatt a párhuzamok miatt tudok felnézni rá, és emiatt érzem annyira megrázónak a kötetet – nyilvánvalóan a kislány sorsa mellett –, és ezek miatt tudom azt mondani, hogy példakép. Na meg azért is, mert az Egyasszony hiába nem ríkatott meg, de miután becsuktam az utolsó oldal után egyszerűen csodálatosnak éreztem, hogy ennyire tárgyilagosan, önsajnáltatás és érzelmi kirohanások nélkül írta meg ezt az egészet. Mint ahogy feljebb is írtam, ezt tartom az igazi erőnek, noha tudom, hogy az eltelt évek megtanítják az embert arra, hogy sírás és érzelemlavina nélkül is tudjon beszélni olyan dolgokról, amik az élete legnagyobb tragédiái.

Az Egyasszonyt egyrészt azért is érzem fontosnak, mert azoknak a nőknek is felnyithatja a szemét, akik a könyvben szereplő Istvánokkal élnek együtt, és csak legyintenek, hogy a bunkó és a béna jelzők néha beleférnek, talán néha egy-két elcsattanó pofon vagy lökdösődés is, hiszen egyébként ők jó emberek, csak néha elgurul a gyógyszerük. Belülről nézve nehéz racionálisan gondolkodni, de Éva sorait olvasva ugye, hogy nem ennek kellene a normálisnak lennie? Ugye legalább a kérdés felmerül, a gondolat magva elültettetett a majdani továbblépéshez? Másrészt pedig az olvasó beleláthat abba, hogy milyen egy sérült gyermekkel együtt élni, mekkora küzdelem, lemondás az élet többi területén, no és nem mellesleg a társadalmi megbélyegzés, amire szerintem jó kiragadott példa a válás után az egyik férfiú nem is tudta elfogadni Zsuzsit.


Szóval mostanában a dühkitörések után, másnap mindig kedveskedik, majdhogynem udvarol egész nap, én pedig minduntalan élvezettel fürdőzöm ebben. Ilyenkor ugyanis fontosnak érzem magam, elvakít, hogy úgy tűnik, ennyire szeretnek. Olyan ez, mint a kábítószer, szinte vágyakozom arra, hogy agresszív legyen, mert ami utána következik, azt újra és újra át akarom élni. És szépen belekerülünk ebbe a mindkettőnk számára ismeretlen körforgásba.



Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam a könyvet, és kedvet kaptam a szerző többi kötetéhez is. Tudjátok, szeretem a komoly témákat, főleg akkor, ha kérdések nélkül is elgondolkodtatóak, és annyi gondolatot vetnek fel bennem, amiről igazán megéri beszélgetni.

👉 még több könyves kontentet Instagramon és Facebookon találsz, ha pedig a mindennapjaimra vagy kíváncsi, van egy személyes Instám is!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése