2020-03-17

Végre van időm olvasni! Vagy inkább szorongani?

Olvasni jó. Az olvasás terápia, és az olvasás tapasztalatból mondom, hogy rengeteg viszontagságon átsegíthet, de vannak helyzetek, amikor annyira lebénítanak bizonyos szituációk és történések, hogy egészen egyszerűen képtelen vagyok könyvet a kezembe venni, vagy ha mégis sikerül, nem tudok koncentrálni, és most nem az olvasási válságról beszélek.

Olvasni jó. Az olvasás terápia, és az olvasás tapasztalatból mondom, hogy rengeteg viszontagságon átsegíthet, de vannak helyzetek, amikor annyira lebénítanak bizonyos szituációk és történések, hogy egészen egyszerűen képtelen vagyok könyvet a kezembe venni, vagy ha mégis sikerül, nem tudok koncentrálni, és most nem az olvasási válságról beszélek.

A jelenlegi helyzet is ilyen, amikor sokan nem feltétlenül az egészségünk miatt aggódunk, hanem sokkal inkább a kialakulófélben lévő gazdasági visszaesés miatt, ami rengeteg ember munkáját veszélyezteti – ha még van munkahelyük, sokak így is rettegnek attól, hogy hamarosan elveszíthetik.

Most, amikor ez a bejegyzés születik, még nagyjából az elején járunk a koronavírus-járvány okozta hatásoknak, és persze, sokan igyekszünk pozitívak lenni, optimistán előretekinteni, de ettől függetlenül rengetegen szorongunk – sokszor még azok is, akikre nem jellemző, akik pedig hajlamosak rá, azoknál felerősödnek a tünetek. És hogy miért írok erről? Mert a csapból is az folyik, hogy mennyire jó, hogy végre van időnk olvasni (hogyan, amikor a home office vagy a home school is munkát jelent, csak más helyen?), vagy hogy végre az embernek tényleg mindenre van ideje. Nem, nincs így, mert a félelem sokunkat megbénít.



Őszintén szólva nekem is tengernyi időm lehetne olvasni, és tengernyi időm lehetne minden másra is, de szavakkal képtelen vagyok kifejezni azt a félelmet, amit érzek. Egy ideig azt gondoltam, hogy ezzel egyedül vagyok, aztán ahogy haladunk előre az időben, úgy látom az ismerőseim posztjait is arról, hogy home office-ban a munkájukat is nehezen végzik, mert akkora a bizonytalanság – azt a munkát, amivel egyébként egy irodában nem lenne gond.

Kimondom, leírom: szerintem baromi káros félvállról venni a mentális vetületeit a dolgoknak, baromi káros elbagatelizálni a helyzetet és elhinni, hogy ez mindenkivel jót tesz, aki az egészsége miatt nem igazán aggódik (még). Én vagyok az az ember, aki a közösségi média negatív hatásait valamennyire megtanulta kezelni az elmúlt időszakban, megtanultam kikapcsolni a számomra lehúzó kontentet, de most sokan azért is fent lógunk a különböző platformokon, mert egészen egyszerűen az információ ott áramlik, ott látjuk a többieket, ott próbáljuk egymást támogatni.

Kimondom, leírom: szerintem baromi káros félvállról venni a mentális vetületeit a dolgoknak, baromi káros elbagatelizálni a helyzetet és elhinni, hogy ez mindenkivel jót tesz, aki az egészsége miatt nem igazán aggódik (még). Én vagyok az az ember, aki a közösségi média negatív hatásait valamennyire megtanulta kezelni az elmúlt időszakban, megtanultam kikapcsolni a számomra lehúzó kontentet, de most sokan azért is fent lógunk a különböző platformokon, mert egészen egyszerűen az információ ott áramlik, ott látjuk a többieket, ott próbáljuk egymást támogatni.

Maradj szépen otthon, nem csak saját magad, hanem a közösség miatt is, de ki beszél arról, hogy az elszigeteltségben a lelki dolgok mennyivel jobban felerősödnek? Tapasztalatból mondom, hogy otthon maradni sem a láblógatást jelenti, és ahhoz tulajdonképpen munkaerőnek sem kell lenni, hogy borzalmasan lehúzzon a helyzet, elég csak azt megemlítenem, hogy az egyetemek bezárásával, és a jelenlegi nulla információval rengetegen nem tudjuk, hogy hogyan fejezzük be a tanulmányainkat, mikor adjuk le a szakdolgozatot (mert az egyetemi könyvtárakat is tilos látogatni), mikor és hogyan fogunk záróvizsgázni, mert bizonyos órákon nem megoldható a távoktatás. Utóbbi szempontjából én szerencsés vagyok, de sokan nem mondhatják el ugyan ezt magukról.

Üdvözlendő és pozitív az optimizmus, de néha illik picit jobban mögé látni a helyzeteknek. Aki most örül annak, hogy végre tud otthon olvasni, annak örülök, de gondolja át, hogy ami neki ma pozitívum, az lehet, hogy holnap nem lesz az. Vagy másnak már ma is a teljes kétségbeesést jelenti többek között a munkahelyek elvesztésével, és a vállalkozások tömeges csődbemenetelével – és azt hiszem, ez csak a kezdet.

Légy hálás, örülj az apróságoknak is, de most talán károsabb, mint valaha azt reklámozni, hogy nincs semmi baj, és cukormázon csücsülünk, a házi karantén pedig a világ legjobb dolga, mert végre mindenki olvashat. Bárcsak így lenne.

👉 még több könyves kontentet Instagramon és Facebookon találsz, ha pedig a mindennapjaimra vagy kíváncsi, van egy személyes Instám és egy YouTube-csatornám is – iratkozz fel, hogy ne maradj le az új videókról!



6 megjegyzés:

  1. Nagyon egyetértek veled. Én most a munkámból kifolyólag sem tudom eltávolítani magam a koronavírustól (csak tegnap 6 cikket írtam a témában), és akármennyire is megtanultam ezt a lehető legsemlegesebben kezelni ezt az egész helyzetet, a folytonos kríziskommunikációs ügyelet, meg csak maga ez az egész helyzet nagyon megterhelő. Meg kell próbálni feloldódni az apró dolgokban, mert másképp nem nagyon lehet elviselni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én abban bízom, hogy mivel szinte kizárt, hogy 1-2 héten belül megoldódjon a dolog, egy idő után "megszokjuk", és nem stresszelünk annyit. Tegnap egy barátnőm írta, hogy elfogadta a szitut, remélem nekem is sikerül, habár ez nyilván nem jelenti azt, hogy jól is van így a helyzet, csak mentálisan lenne könnyebb.

      Törlés
  2. Én nem vagyok barátságban a szorongással, mégis a nyakamba akaszkodik sokszor, úgyhogy abszolút meg tudlak érteni. Nem azon parázok, hogy beteg leszek, hanem inkább mindennek az anyagi vonzatán, amit okozhat. Hallgatom, olvasom a híreket, próbálok szűrni, sőt, próbálom kerülni a témát, a pánikot, de ahogy kinyitok egy honlapot, közösségit, egyszerűen ömlik ez mindenhonnan. Úgyhogy, egyrészt rendszert vittem a napjaimba, ami nem hagyja, hogy szabadon kalandozzak, másrész igyekszem kiélni az időmet máshogy: edzés itthon, olvasás, írás. Addig sem ezzel foglalkozom. De sajnos 100%-ig nem tudok nem foglalkozni vele, így hullámokban tör rám a „mi lesz majd, ha” érzés. Ettől függetlenül igyekszem lekötni magam annyira, amennyire lehet, és megpróbálom megkeresni azokat a pontokat, amik enyhítenek a szorongáson.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó hozzáállás, én is igyekszem rendszert vinni a napjaimba, de most sokkal nehezebb, mint egyébként. A videózás vagy a blogolás (akár itt, akár a másikon) is sokat segít, szóval remélem te is belefogsz az új blogba, amikor lecseng az első pánikhullám, szerintem sokkal többen kezdenek el tartalmat fogyasztani, mint eddig :)

      Törlés
  3. Egyet értek én is. A mentális egészségünk megőrzése ebben az időszakban legalább olyan fontos, mint a testi egészségünk megőrzése, és ez egyáltalán nem egyszerű. Most próbára vagyunk téve, minden szinten. Sajnos nálunk is történt olyan esemény az elmúlt napokban, ami figyelmetlenségből generált bizonytalan helyzetet és ezért 2 napig nem aludtam. Pedig azt is tudtam, hogy ez a lehető legrosszabb, amit most tehetek, mert ha nem alszom és stresszelem magamat akkor az még inkább gyengíti az immunrendszeremet. Szerencsére tegnap délre úgy elfáradtam, illetve részben sikerült elengedni a bizonytalansági helyzetet generáló fejben megjelenő folyamatképek sorozatát, hogy elkezdtem újra a jelenbe kerülni, és felmérni, hogy mi az amit tenni tudok, és mi az amit nem. Várunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a várakozás az, amit most tudunk tenni, plusz segíteni egymásnak picit, hogy ne görcsbe rándulva várakozzunk. Kitartást nektek is!

      Törlés