2020-05-31

Sara Collins – Frannie ​Langton vallomásai

Sara Collins – Frannie ​Langton vallomásai könyves vélemény, könyvkritika, recenzió, könyves blog, könyves kedvcsináló
FÜLSZÖVEG: Frannie Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.

Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.

Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is...

A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, másrészt pedig egy olyan nő jellemrajza is, akinek sorsát a saját tettei alakítják egy olyan világban, amely az elpusztítására tör.

INFORMÁCIÓ:
Kiadó:Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma:443
Borító:KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly:550 g
ISBN:9789634336419
Nyelv:MAGYAR
Kiadás éve:2020
Fordító:Gázsity Mila

SZERINTEM: Remek témafelvetés, potenciálisan izgalmas korrajz, krimi szál, azaz minden adott lett volna ahhoz, hogy egy zseniális regényt tarthassak a kezemben, azonban az egész félrecsúszott sajnos. Nagyon. A Frannie ​Langton vallomásai hatalmas csalódás volt, gyakorlatilag minden tekintetben.

Nagyon szeretem a történelmi fikciót laikusként (= nem történészként), a rabszolgaság mindig egy izgalmas, ámde szomorú téma, most azonban olyan érzésem volt ezzel a könyvvel, hogy a szerző mindent akart, de semmit sem sikerült teljesítenie. Az, hogy laikus vagyok, azért tartom fontosnak, mert az első dolog, ahol azt éreztem, hogy nem igazán tetszik, az az érzés, hogy akárhány hasonló történetet olvastam eddig, ez tökéletesen szembemegy minddel. Hogy miért? Frannie Langton egy művelt, cserfes, önérzetes fekete (mulatt) rabszolga, ezek a tulajdonságok pedig egyáltalán nem férnek meg egymással. Ha rabszolgaság, akkor szerintem sokunknak a kiszolgáltatottság, a szenvedés, és a műveletlenség jut eszébe, olyan emberek, akiknek ha egymás között voltak is Frannie-éhez hasonló gondolataik, a gazdáikkal sosem osztották meg, mert az életükkel játszottak volna. A műveltség pedig a fehér és jómódú emberek kiváltsága volt, és ha volt is bárki, aki kedvtelésből egy rabszolgát tanítgatott, úgy gondolom nem túl reális, hogy ilyen szintre jutott volna.

Imádtam ezeket a könyveket. Ha megérinthettem egyet, az olyan volt, mintha a kezemben tartottam volna mindazt, ami megtörténhet a világban, csak még nem került rá sor.

Ha az oktatáson túl is lépek, azt mondom, hogy egy rabszolga, vagy akár egy fekete sosem feleselt volna olyannyira egy fehér emberrel, vagy a munkaadójával, ahogyan Frannie Langton, és erre egészen jó példa a fehér cselédlány, aki szintén nem tette meg a regényben. Ha a bőrszínt nem nézzük, akkor is ott van az az igen erős társadalmi szakadék, hogy a jómódú munkaadónak nem mond ellent, de még megjegyzéseket sem egy szegény cseléd, akinek sokszor egy-egy ajánlólevéltől függött az, hogy el tud-e máshol helyezkedni, ezzel pedig az is, hogy fent tudja-e magát tartani, túlél-e.

Ezeket az ellenérzéseimet csak erősítette az is, hogy olvasás közben egyre inkább azon gondolkodtam, hogy szomorú, de gyakorlatilag a múlt században is így volt még (a történet pedig az 1820-as években játszódik), hogy egy fekete élete nem számít, elég csak egy nem olyan régi olvasmányomra, A halálsoronra visszagondolni, ahol John Coffey-t ártatlanul ítlték halálra 1932-ben, még a kivégzés előtt kiderült, de egy feketéért senki nem tett annyi erőfeszítést. Ez több mint 100 évvel a Frannie ​Langton vallomásai után játszódik, igaz, nem Londonban, hanem Amerikában, de minél visszább megyünk az időben, annál vaskalaposabbak a szabályok, emiatt pedig már abban is kezdtem kételkedni, hogy a nőért tényleg képesek voltak olyan tárgyalást megszervezni, ahol több forrás is szerepel arra nézve, hogy biztosan bűnös.

Ennél fogva a kor bemutatását is szkeptikusan olvastam, ami egyébként a történelmi fikciókban a kedvencem szokott lenni: hogyan hihetném el azt, amit olvasok, ha az ennyire markáns pontok sem stimmelnek?

Én alapvetően az az olvasó vagyok, aki nem számol a dolgok után, és ha látok valamit leírva, nem fogok utánanézni, hogy ez tényleg így volt-e a történelemben, mert úgy gondolom, adni kell a szerzőknek mozgásteret – nem véletlen fikció –, de ez körülbelül azzal ért fel, mintha arról olvastam volna, hogy 2005-ben bevett szokás volt helikopterrel elugrani nagybevásárolni, vagy hogy béke honolt a világon. Szerintem a szerzőnek addig van mozgástere, amíg az általános műveltségbe beleférnek a határai – tehát hihető –, ha azon túllép, akkor jön a kételkedés és az eltávolodás is, mint ahogyan az én esetemben is történt.

Felvillant előttem egy kép: valami zsákutcában menekülök, s egyszer csak ott terem előttem egy kis kőház… mint amikor a kezünk váratlanul pénzérmére bukkan egy ruha ujjában. Könyvespolcok, ropogó tűz. Nincs odabent semmi, csak az idő. Meg egy nő, akinek nem látom az arcát. Ott élek. Írok. Nem tiltja semmiféle törvény. Regényt írok. A ház szilárd, óvón vesz körül bennünket. Egyszerű, tiszta és meleg.
Csakhogy a világ történelmében még sosem akadt hozzám hasonló, aki regényt írt volna.

És igen, ez egy LMBT könyv, Frannie ​Langton az úrnőjébe szeret bele (egymásba), amivel alapvetően szintén nem lett volna problémám, de. És ez a de megint a fent leírtakból következik sajnos, ugyanis szintén az 1930-as években kezdődő Közös titkaink könyv jut eszembe, ahol az amerikai elnök felesége is tart szeretőt, nevezetesen Lorena Hickokot, azaz egy nőt. Nyílt titok volt, de mégis adtak a dologra, hogy próbálják titkolni, nem feltétlen a szeretői státusz miatt, sokkal inkább a leszbikus minőség miatt – persze, itt lehet kötekedni, hogy sokkal magasabb szint az elnöki minőség, de a tényen nem változtat: majd' 100 évvel később sem volt társadalmilag elfogadott azonos nemű szeretőt "mutogatni", kész tényként közölni. Arról ne is beszéljünk, hogy most, 2020-ban sem feltétlen tudják az azonos nemű párok önfeledten és félelem nélkül felvállalni egymást, 200 évvel korábban nem tartom valószínűnek, hogy ez ilyen könnyen ment volna.

Hátamat a kemény padlónak feszítettem, és felidéztem, hogyan léptem oda Madame székéhez Linux távozása után, hogyan álltam és bámultam a könyvét egy darabig, majd felemeltem és megszagoltam – a kötettel a kezemben pedig felötlött bennem, hogy nem számít, milyen mély a bennünket elválasztó szakadék, itt az első dolog, amellyel át lehet hidalni… mint egy padló első lefektetett kőlapja.

A regény bepillantást engedhetett volna abba, hogy hogyan éltek a rabszolgák, szomorú, de ugyanakkor érdekes dolog volt az emberkísérleti rész, de sajnos a fentiek miatt gyakorlatilag mindent kérdőre vontam a történettel kapcsolatosan, emiatt nem tudtam élvezni, és igen, ami pozitív élményt adott vagy adhatott volna, abban is kételkedem sajnos.

Biztosan vannak olyan olvasók, akiket a fent leírtak nem zavarnak, és a téma is érdekli őket: a regényt nekik ajánlom. Ha nem zavarnak a történelmi és társadalmi pontatlanságok, ha a női egyenjogúságról is szeretsz olvasni, akkor a Frannie ​Langton vallomásai ideális olvasmány lehet.

👉 még több könyves kontentet Instagramon és Facebookon találsz, ha pedig a mindennapjaimra vagy kíváncsi, van egy személyes Instám és egy YouTube-csatornám is – iratkozz fel, hogy ne maradj le az új videókról!
👉 Ha szeretnéd, és tudod támogatni amit csinálok, hívj meg egy kávéra a Patreonon keresztül 💗



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése